Hangulatkeltő. :P

A démon olyan csúnya szó.
Arról nem is beszélve, hogy mennyire régies. Ha valaki kiejti a száján, hogy „démon", az emberek rögtön vagy Hieronymus Bosch tekergős építményeire, vagy pedig Dante idióta pokolbeli veszteseire gondolnak. De most őszintén. Képzeld ide a lángokat, a megkínzott lelkeket, meg azt, hogy mindenki üvölt. Jó, a pokolban talán túl nagy a forróság. És, ha udvari festőt kellene választaniuk, tutira Bosch lenne a befutó. De nem is ez a lényeg. A démon úgy tekint önmagára, mint a szabad akarat edzőjére. Hát nem sokkal jobban és korszerűbben hangzik így? Vagy hívhatnánk akár anti– Oprah–nak is.
Minden a befolyásolásról szól. Igazság szerint a lélek jellemvonásai nem sokban különböznek az emberi test alkotóelemeitől. A test számos csökevényes cuccal rendelkezik, ilyen például a vakbél vagy a bölcsességfog. Ezek legfeljebb szükségtelennek bizonyulnak, a legrosszabb esetben viszont veszélyeztetik az egész test működését. Ugyanez a helyzet a lelkekkel. Itt is találunk egy csomó felesleges dolgot, amelyek gátolják a megfelelő teljesítményt, és úgy fityegnek fertőzésre várakozva, mint a fent említett vakbél. Hit, remény, szeretet... Bölcsesség, mértékletesség, igazságosság és bátorság... Egy nagy zűrzavar az egész, ami csak túlterheli az ember szívét azzal az átkozott erkölccsel. És meggátolja, hogy érvényre juthasson a lélek öröklött vágya: a rosszindulatra. Egy démonnak pedig az a feladata, hogy segítsen az embereknek felismerni és kifejezni valós énjüket anélkül, hogy azt egy kicsit is beárnyékolná az emberiesség szikrája. Amíg az emberek hűek maradnak a természetükhöz, addig démoni szemszögből nézve minden úgy
megy, mint a karikacsapás. És az utóbbi időben többnyire így is van. Csak gondoljunk a világot sújtó háborúkra, a bűnözésre, a környezetszennyezésre, a Wall Streetként ismert pénzügyi pöcegödörre és még sorolhatnánk. De alakulnak a dolgok. Csakhogy ez még mindig nem elég, és ketyeg az óra. Hogy egy sporthasonlattal éljek, a Föld csak játszik és futkározik a labdával a pályán, miközben a játék a stadion megépítése óta zajlik. A Gonosz a hazai csapat. A vendégcsapat pedig fanfározó angyalokból áll, akik a boldogság rémképét: a mennyországot hirdetik. Az itteni udvari festő egy szentimentális giccsmázoló. Minden lélek az irányító szerepét tölti be a pályán, és részese a Jó kontra Gonosz egyetemes küzdelmének. Az eredményjelző táblán az illető játékos földi pályafutása alatt elkövetett tetteinek erkölcsi értéke villog. A születés a kezdőrúgás, a halál a játék vége, aztán a pontszámot hozzáadják egy nagyobb részeredményhez. Az edzőknek az oldalvonalon kívül kell maradniuk, de különböző pótjátékosokat pályára küldhetnek az emberek mellé, hogy befolyásolják a dolgokat, és időt is kérhetnek egy kis buzdító szellemű megbeszélésre. Más néven „halálközeli élményre". Na, itt a bibi. A Teremtő, mint egy néző a hideg lelátón, egy főszezon utáni meccsen, túl sok hot doggal a hasában, miközben egy szurkoló torkaszakadtából üvölt a
háta mögött, azon gondolkozik, hogy olajra kéne lépnie. Túl sok töketlenkedés. Túl sok időtkérés. Túl sok döntetlen, amely túl sok megoldatlan hosszabbításhoz vezetett. A kezdetben lebilincselőn izgalmas mérkőzés nyilvánvalóan elvesztette a vonzerejét, és a csapatokat szépen felszólítják, hogy ideje lenne befejezni. Minden egy irányítón áll. Egy irányítón és hét, még le nem játszott akción. Hét lélek, akik a jó és a gonosz közti leheletvékony határon ingadoznak... Hét lehetőség arra, hogy eldőljön, vajon az emberiség jó vagy gonosz–e. Itt nincs döntetlen, és a tét? A világon minden. Ha a Gonosz győzedelmeskedik, az egész kóceráj, valamint a valaha létezett és az összes jövőbeni játékos is a birtokába kerül. Az angyalok pedig az idők végezetéig a rabszolgái lesznek. Ehhez képest a bűnös emberi lelkek kínzása dögunalom. Viszont, ha az angyalok nyernek, akkor a világ egy nyamvadt óriási karácsonyeste lesz, ahol a boldogság-szeretet–melegség–gondoskodás fojtogató hulláma mindent elborít. És e förtelmes történetben a Gonosz nemcsak az univerzumból tűnne el mindörökre, hanem az emberiség tudatából és szívéből is. A fenti boldogság és öröm ellenére mégiscsak ez a legjobb végkifejlet, nem? Mintha egy bottal folyamatosan szemen döfködnének. A Gonosznak esze ágában sincs veszíteni. Nem tekinti lehetőségnek. A hét lehetőség nem tűnik soknak, és a vendégjátékosok megnyerik a metafizikai pénzfeldobást. Vagyis ők közelíthetik meg azt a bizonyos irányítót, aki beviszi a hét labdát.
Hm, igen... az irányító. Nem meglepő, hogy ennek a kulcsszereplőnek a kiválasztása parázs vitákat vált ki. Végül azonban sikerül egy olyan illetőt találni a pozícióra, akit mindkét oldal elfogadhatónak ítél... Egy olyan embert, akitől mindkét csapat edzője elvárja, hogy értékeiknek és céljaiknak megfelelően megfordítsa a meccs állását. Azzal a bizonyos hét le nem játszott akcióval. Csórikámnak fogalma sincs arról, mibe csöppent. Annyi biztos, hogy a Gonoszt nem érte felkészületlenül, hogy egy ilyen sorsdöntő jelentőséggel bíró felelősséget egy halandóra bízzon. Hiszen a szabad akarat befolyásolható – és ezen alapult az egész játszma. Egy szó mint száz, a Gonosz is csatlakozik a játékosokhoz. Természetesen ez szabályellenes, de mi mást várhatnánk tőle? Az ellenfele egyszerűen képtelen ugyanerre. Ez volt a hazai csapat előnye: tudták, hogy az angyalok mindig tisztességesen játszanak. Mert muszáj nekik. Ezt a szívást.