Dr. James Earl-Sioux

Ha megkérdezték volna, Dr. James Earl-Sioux, azt mondta volna hogy nem hisz a sorsban. Ateista volt és úgy gondolta hogy mindenki saját sorsának kovácsa, és aki mást állít csak hárítja a felelősséget. Azt meg végképp nem gondolta volna hogy a találkozása a természetfölöttivel egy tizenéves lányka képében fog megnyilvánulni. Ha tudta volna akkor a szebbik nyakkendőjét veszi fel.
James végtelenül magányos férfi volt. Alkalmatlan volt az életre. Nem tehetett róla, ezt kapta a mennyei osztótól. Egész életében nem találta a helyét, apja nagyon kemény volt, rendszeresen elverte. Mai napig kirázza a hideg amikor ujjai végigsiklanak a hideg bőrövön, reggelente, mikor felhúzza a nadrágját. Anya halk-szavú teremtés volt, igazi túlélő, gyönyörű bennszülött lány. James tőle örökölte ében haját, bronz bőrét és alacsony termetét.
Mai napig emlékszik június 10-re. Az volt a nap amikor az osztálya elment a Történettudományi múzeumba, és a fiú először tévedt be az Egyiptológia szárnyra. Ekkor pecsételődött meg a sorsa. Megbabonázták a hieroglifák színes sokasága, szeme előtt ősi istenek és királyok sorakoztak, halhatatlan nem-emberek. Szinte érezte a homok és a balzsamok andalító illatát, érdes puhaságát a bőrén, hallotta a papiruszhajók finom suhogását ahogy szelik a Nílus habjait. Emlékszik a leheletére az üvegen, hogy milyen távolságnak, elzártságnak érezte a "jég" lapot ami őt és az arany szarkofágot elválasztotta. Ha legalább egy pillanatig érezhette volna az arany puha melegségét, azt a furcsa ízt a szájában mikor végigsimítja, ahogy egyesül az anyaggal. Utána szinte mindennap elment a múzeumba, és újraélte a varázslatot. Nem tudott ráunni, a személyzet névről ismerte már. Innen egyenes volt az út az Orientalisztika felé. Elvégezte a tanulmányait és elhelyezkedett a tanszéken. Munkájában hihetetlen örömöket lelt, ez nyugtatta meg, ez tette elviselhetővé a hétköznapokat.