Eugène-Jacques De Guillebon-Beauvoir

[őzsen-zsak dő-gíjbon'-bovár] Ugye Klári?

Általános

Karakter neve: Eugène-Jacques De Guillebon-Beauvoir
Karakter beceneve: Gégèn (szigorúan családban) Jack (lusta Chicago-iak)
Kor: 20
Nem: [You must be registered and logged in to see this link.]
Vér:Hermész Sarja
Diaszpóra:Francia
Születési hely, időpont: Le château d'Essertaux, 1977. július 14. (igen, bizony, le quatorze juillet)
Család: De Guillebon-Beauvoir
Foglalkozás: Önkéntes nevető harmadik
Karakter-téma: [You must be registered and logged in to see this link.]
Mottó: "Álmodozz, mintha örökké élnél; élj, mintha ma meghalnál."


Hangulatfestés, "előtörténet"

Ütött-kopott foltozott aszfalt suhant el pillanatok alatt, égett gumiszag terjengett. A félelmetes acél-szörny zúgott, morgott, zabálta a piszok-fehér csíkokat egymás után. A táj olcsó papírmaséként elmaradt a távolban, a szél elkapott egy kirepülő csikket, ami füstölögve, összepöndörödve leesett. Addigra a súlyos masina kilométerekre volt már.

Diolaiosz összébb húzta rongyait. Az északi szél kíméletlenül belemart a fedetlen húsába. Nem evett két napja és fázott. És most Adeniné az utolsó tallérjára fente, apró gagátfekete fogát. Számos zsebe közül az egyikben lapult az a két érme, amely utoljára egy demagógé volt még valahol a megarai piacon. Ő egy szép-leánytól csalta ki kígyószókkal, ki pedig egy katonától néhány puha csókért cserébe. Ahogy idegességében izzadt tenyerébe szorította mintha valami apró bizsergést érzett volna. A vihar előtti levegőnek van ilyen íze–gondolta.
–Szóval mit kell tennem?–kérdezte fanyalogva.
–Egyszerű, imádba foglalod Diaktorusz nevét s megosztod aranyad szegény Acharneai őrégnénéddel. Én megteszem a tőlem telhetőt és remélem Hermész reád pillant fiam, s megsegít. Na, ide aranyad, oszt kotródj.–replikázta kivörösödő arccal a félember méretű, sunyi tekintetű banya. Szeme beesett és lila volt. Orra pediglen töpörödött, formátlan. Haja merő kuszaság, s lehelete... Diolaiosz szívesebben lett volna hideg padhoz láncolt rab egy spártai gályán, minthogy még egy félórát tűrje ezt a bűzt.
A hellén kelletlenül előhúzta a pöttöm, silány fémdarabot, és a szipirtyó kezébe pöccintette. Már megbánta, hogy idejött. Szája nedves volt, mint Théba júliusban, mikor Héliosz Pegazus-vontatta szekere a legmagasabban jár.
–Ennyi nem elég.
–Nincs több, Adeniné, kenyérre se telik.–felelte lesütött szemmel Diolaiosz.
–Engem nem tudsz átverni, démosz,–egy lépést közelebb lépett a vénasszony és ujját vádlón a görög arcához nyomta.–a második érme ott lapul a zsebedben!
Diolaiosz fintorogva igazat adott neki és a fekete karmok közé tette a második vasdarabot is. Gyomra hangosan korogva próbált tiltakozni, szemébe könny szökött. Elfordult és sebes tempóban elhagyta a miniatűr szentélyt. Kifelé még érezte a friss füstölő orrfacsaró szagát. Szíve minden megtett méterrel egyre könnyebbé és könnyebbé vált. Léptei lassan elhaltak a mészkő oszlopok között.

Az ′38-as színezüst Delahaye csöndesen begurult a bisztró parkolójába. Az egész jármű maga volt a francia dizájn, mintha egy letisztult hullám lett volna. Egy könnyed zökkenéssel megállt. Kattanás majd a motor elhallgatott, az ajtó szélesen kinyílt és kilépett rajta egy pár olasz bőrcipő. Gondosan ápolt, betöretlen lábravalók. A férfin drága farmer, fehér V-nyakú és egy barna I. világháborús pilótadzseki volt. Arca finom, tekintete cikázó. Elmosolyodott. Övé a világ. Elindult a polárkék, szebb napokat látott épület felé. Minden egyes lépésnél érezte a frissen vett cipők kényelmét. Belökte az üvegajtót és belépett. Csend lett. Az étteremben alig voltak. Egy fiatal pár az ablak mellett, kivénhedett kamionos a bárpultnál, meg kalapos újság-olvasó úr a sarokban. A személyzet két szemrevaló fiatal lányból állt. Az egyik vékony, bőre fehér, mint a friss papír, szeme lápisz lazuli, haja nap-sárga, mosolya kislányos, porcelán fogain fogszabályzó feszül, mozgása feszélyezett, félénk. Barátnője dús idomú csokoládébaba. A pultos egy nagyobb darab bajszos férfi. Senki nem bírta levenni a szemét a jövevényről. Mindahányan úgy érezte hirtelen, hogy ő több náluk. Igen, ennek kell lennie, különben miért nézem még mindig?–vetődött fel bennük. Az alak leheveredett az egyik kanapéra, mintha mi se történt volna, és ekkor minden visszatért a normális kerékvágásba, de valahogy mindenki kicsit megkönnyebbült. A szőkeség óvatosan odalépett hozzá. Szája egy icipicit remegett az idegességtől. Az idegen felettébb jóképű volt, és valami hihetetlen illatot árasztott magából.
–U...Uram, mivel sz-szolgálhatok?–dadogta, és ijedten lesütötte a szemét. A fenébe a másik blúzomat kellett volna felvennem –villant be neki.
–Így is jó. Egy csésze eszpresszót, legyen fekete, mint a bűn és forró akár egy csók. Legyen üres, mint a...Fenébe is legyen csak simán üres.–a figura hátra dobta a haját és szélesen elvigyorodott majd a lányra kacsintott. Hátradőlt és az órájára pillantott. Szerette, ahogy a hűvös súly rásimul a csuklójára, érezni a svájci acél halk kattanását, megpihenni abban a tudatban hogy ha ő nem is, legalább az óra pontos.
–Hümm, igen, egy pillanat.–nyögte ki a lány, aztán lopva megnyalta csöppnyi száraz ajkát, a lába remegett, mint a friss kocsonya. Az asztaltól távolodva csak a férfi járt a fejében. Jobb-bal, jobb-bal, Alice, ne téveszd el, istenem, mindjárt összesek.–fohászkodott magában.

A banya után a hellén elindult a szentélyhez. Tudta hogy ez az egyetlen esélye hogy megszerezze a pénzt, amivel minden problémája megoldódik. Athéné napja volt, városszerte égtek az áldozati lángok, a szabálytalan kockakövek felett mirtusz és tömjén keringett szép kényelmes tempóban.
Igen, ez még egy olyan kor volt. Olyan kor ahol az istenek és az emberek még nem valami absztrakt metafizikai elmefuttatások voltak. Hanem maga a kézzelfogható valóság, próbált volna csak kétkedni valamelyik hellén. Az istenekkel nem lehetett packázni.
Vegyük csak példának okáért Prótagorászt. Azt állította: “Minden dolognak mértéke az ember, a létezőknek, hogy léteznek, a nemlétezőknek, hogy nem léteznek.”. Ez szép kis szofista tétel, egyike az első humanistáknak. Tudjátok mit csináltak vele az athéniak? A város határáig kergették botokkal. Na, ez egy ilyen kor volt.
(Mondhatnátok, de hát ez a civilizáció, az emberiség, oh, de majd meglátjátok hogy erről főként Pallasz Athéné tehet, a bölcsesség úrnője...)
Diolaiosz bizonytalan léptekkel besurrant a főtemplomba. Oszloptól oszlopig haladt, macskaként lopódzott, csak két pap volt bent akik halk hangon tanácskoztak. A hellén már egészen az áldozati oltárnál járt. Az oltáron nagy adag bőrszütyő, színültig arannyal. A lélegzete is elállt és érezte ahogy a szíve a torkában dobog. Ahogy közelebb lépett, talán túl hevesen, a bőr szandálja halkan felcsikordult. A csuhások felkapták a fejüket, Diolaiosz nagy levegőt vett, és az izmok végig feszültek a testében.

Alice látása elhomályosult, agyát betöltötte álmai foszlánya, képzelt és valós elvárásai. Ahogy nézte a (cseppet sem sablonosan) magas jóképű barna idegent, magát egyre csúnyábbnak érezte. Teljesen tisztába lett testi valójával, érezte a kicsit szabálytalan orrát, érezte a görbécske lábait, érezte ahogy a fogszabályzó hideg marokként öleli körbe a fogait, érezte a légzése szabálytalanságát, a szíve szinkópáját, a füle vörös pírját. A percek mézbe ragadt legyekként szálltak. Barátnője izgatottan faggatta de ő megpróbált a kávéra koncentrálni. Fejében a férfi szavai fogócskáztak. Mikor végre kész lett apró léptekkel letette a kávét arra a bizonyos asztalra. A kávéscsésze, mintha őt gúnyolná apró cinikus koccanást hallatott.
Még ki is loccsant a szemétláda.

Diolaiosz Athén utcáin rohant. Befordult balra az Uránosz sétányon, és úgy futott ahogy csak a lábai bírták.
Hermész, adj erőt.
Lelökött egy mellszobrot a vágtázás közben, ami apró darabokra tört. Zihálásánál csak a kezében lógó szütyőből feltörő aranycsörgés volt hangosabb. Szíve dörömbölt, érezte, ahogy a vér végigzubog a testén. Átugrott egy kisgyereket, aki az egyik kalyibából kúszott ki. Fejében anya képe villant fel, ahogy sír. Mögötte kiáltások harsantak, és trombiták. A zsák egyre súlyosabbnak tűnt. Mintha nem is aranyat vitt volna, hanem ólmot. Hátában érezte üldözői bortól bűzlő lehelettét, hallotta a fegyvercsörgést.
–Megállni!–robbant mögötte az öblös üvöltés. Szaporázta lépteit, de fáradt. Egyszerre egy keresztutcába ér és jobbra fordul. Hirtelen egy gyönyörű jelenség tűnik fel előtte. Aranybarna csigáin játszik az alkonyi nap utolsó bíbor sugarai. Szeme jáde, kezében lándzsa, homlokát babérkoszorú ékesíti. A nő elmosolyodott.
–Diolaiosz, add vissza mi engem illett.–A hellén lába felmondta a szolgálatot. Átnyújtotta a nehezen szerzett zsákmányát. Az asszony könnyedén elvette. Előrebukott.
–Egy év gályarabság.–szólt az égi teremtés könnyedén az odaérő őrnek.
–Igenis, istenasszony.–felelte a katona. És úgy érezte magát, mint kiskölyökként mikor először gyakorolhatott igazi szalmazsákon. Szájában az első szeder ízű csókját érezte, melyet serdülőként kapott egy aratás-ünnepen, egy görbe orrú kislánytól. Boldog volt, hogy a nő mellett lehetett, orrába csak az asszony buja illatát érezete. Örömmel ölte volna meg ezt a férfit–nem is férfit–férget puszta kézzel, ha parancsot kapott volna.
–Erre semmi szükség nincs Argosz, csak kísérd be a fogdába.–szólt halkan a nő és intett; Argosz az ájult férfit elvonszolta.

Hát nem aranykanál, de megteszi.–morfondírozott Eugène. Kinyújtotta a lábát és a kávéját kevergette, rég nem tudott egy kicsit lepihenni. Sok minden történt az utóbbi pár napban. Kiló-méterek százai, fura figurák, ja és igen, találkozott Apával. Az igazival.
Mókás történet amúgy. Ezek szerint nem is vér szerinti nemes, ötlött fel benne, nem De Guillebon. Ezen még nem is gondolkozott, élete egyik alapköve volt ez a tudat eleddig. Bár jobban meggondolva kicsit menőbb egy hellén isten fiának lenni, mint holmi észak-francia nemesi családé. Csak hát, sok mindent kapott tőlük, nem akart hálátlannak tűnni. A nővérei folyton kényeztették, emlékezett aztán hogy a húga barátnői rendszeresen belehabarodtak. Gyerekként igazi ütni-való kiskölyök volt. Mindig rosszban sántikált. De soha senki nem tudott rá tartósan dühös lenni.
Egyszer egy csipás-szemű délelőtt, a d'Essertaux-i kastélyukban hagyták a szülei. A szolgálólány meg kiszökött valami pelyhes-állú, beesett arcú poétával. A kis Gégèn (akkor ragadt rá a családi gúnynév amikor kisgyerekként még nem tudta kimondani a nevét és mindenkinek nagy komoly arcon így mutatkozott be.) tiltott helyen járkált megint, apja írószobájába settenkedett be. A kisfiú képzelete meglehetősen élénk volt, sokszor játszotta azt hogy ő még mindig igazi nemes, egy lovag, aki a királyért és istenért léptetti pej paripáját, aki kackiás bajuszt pödörve, bortól mámoros arccal neve-nincs udvarhölgyek erkélye előtt énekel rekedt hangon. Most is bajvívó volt, felkapta apja tollát, és en garde, prêt, allez! Prise de fer, egy moulinet, és touché!
Mire Anne, az angol dadus hazaért, minden csupa-csupa tinta lett, a függöny, a szőnyeg. Szegény lány halálsápadt lett. De egy csibészes mosoly és a szíve meglágyult.
Elmosolyodott. (Alice azt hitte ez neki szól.)
Mint mindig.
Emlékezett a csodáló szemekre, a kisiskolás társakra, akik lenyűgözve figyelték minden mozdulatát. Nem látták soha a határt. Kisbirkák. Nietzsche-nek igaza volt. Eugène Übermensch volt. Korán rájött, hogy a lényeg a kapcsolatok, az ismeretségek, ezzel soha nem volt gond, mindenki nagyon hamar az övé lett. Grand École-ba sem az elit képzés miatt járt, hanem az elitek miatt. Balzac szerint az emberek három osztályra oszthatók:
-Akik dolgoznak.
-Akik gondolkoznak.
-Akik semmit sem csinálnak.
Valami rejtélyes oknál fogva mindig utóbbiak lettek a legtehetősebbek. Eugène közéjük akart tartozni. Mikor elvégezte az iskolát, és elvégezte férfiú kötelességét az igazgató egyetlen leányán úgy érezte tovább kell lépnie. Könnyes búcsút vett tehát a nagy-hírű intézménytől és utazgatott a világba. Legutóbb a Nagy alma látta vendégül. Apja –a másik, emlékezteti magát folyton- elintézte a diplomata státuszt, így Eugène egy kicsit jobban érezte magát. Apja –az igazi– pedig elküldte Frisco-ba, hogy miért az rejtély.

Diolaiosz izzadtsága sós kristálya vált. Folyton belemart a bőrébe. Lábán, derekán durva daróckötél szorult. Hátán ostor csattant. Húzta, egyre csak húzta az evezőt. Már megbánta, amit a nyanya bűzéről gondolt. Most szívesebben hempergőzött volna vele meg egy disznóval, csupán egy korty vízért is.
Hatalmas reccsenés hallatszott majd kiáltozás, a felügyelők elrohantak. Bugyborékolás majd a fa feladta, a víz erős sugárba ömlött be a hajótérbe. A hellén lábát körülölelte a jéghideg tenger. Kétségbeesetten próbálta lehámozni magáról a köteleket.
A víz már a szájánál járt, és egyre emelkedett. Diolaiosz vett egy utolsó lélegzetet majd behunyta a szemét.

Eugène kinyitotta a szemét, elbóbiskolt, rögtön észhez tért. Tekintette találkozott a szőke lányéval. A fiatalasszony régóta figyelhette, a hirtelen szemkontaktusra lesütötte a szemét és a füle tövéig elvörösödött. Aztán visszapillantott még egyszer. Eugène tartotta a szemkontaktust, tekintete örvénylett. Alice átforrósodott. A férfi intett, hogy üljön oda, ingatag léptekkel odament és leült a férfi mellé. Barátnője aggódva figyelte a jelenetet.
–Ülj csak le, nem harapok. Bár tennéd. Alice zárt szájjal félénken elmosolyodik.
Eugène mélyen a szemébe néz, majd egy kisfiús vigyorral végigsimítja a pincérnő arcát.
–Mosolyogj, nevess nyugodtan. Jól áll a fogszabályzó, ne szégyelld. Nincs annál szebb mikor egy nő mosolyog, talán csak az, hogy...–ezeket a szavakat már csak a lány hallja. Eugène egész közel hajol és a lány fülébe susog. Egyszerre feláll, letesz némi aprót az asztalra, és kisétál az épületből.

A jéghideg habok berobbannak Diolaiosz tüdejébe. Megtöltik teljesen, pár pillanatig még érez, aztán lehunyja szemét és öröklétbe szenderül.

Eugène szeme kifelé menet megakad egy rongyos újságon, ami a bejárat mellett hevert, a szél bele-belekapva rázza:
2500 éves ép fa hajóroncsot találtak az Égei-tengerben! A régészek tanácstalanok!
A fejében feljegyezte hogy érdemes lenne majd megnézni. Büszkén gondolt műgyűjteményére, ami még csak aprócska, ám értékes. A legutóbbi darab egy miniatűr, égett, kézzel írt kódex, tele szufi bölcsességekkel, egy algér útján szerezte. Nyaranta gyakran utazott Algériában. Kis meseország.
Kilép az ajtón, Alice félálomba követi, beszáll, az autóba egy hang nélkül majd elindulnak. A nő már nem bírja tovább és a férfira veti magát.

Hideg, nyirkos barlang. Egy kedves fiatal fiú mosolyog a görögre. Vékony, sportos, kezében aranybot, lábán saru.
–Sajnálom, hogy így alakult, Diolaiosz.
Némán elindulnak az egyik kihalt folyosón. Mellettük csendben folydogál, egy sötétszürke csermely melybe mintha tetemek úszkálnának.
–De azért ugye nincs harag?
A halott dühös pillantást vetett.
–Nézd, piszok nehéz ám istennek lenni, tudod?–fakadt ki az istenember.
–Hát ami azt illeti, nem, nem tudom. Ha tudnám nem töltöttem volna életem utolsó perceit egy göcsörtös fához szíjazva miközben lassan elmerülök Neptun birodalmába.–válaszolta feldúltan a görög.
–Mert istennek lenni annyira király dolog, mi?– legyintett, –Tudod is te milyen hogy megmented az emberiséget, és nem is emlékeznek rád, vagy elhozod az írást és semmi. Vagy példának okáért már egynapos csecsemőként felelősségre vonnak azzal a felháborító váddal, hogy elloptál egy egész csorda marhát.
–De ez így is történt nem?
–Jó, az már más kérdés.

A kocsi siklik az aszfalton, majd lassan átrepül a Golden Gate-n. A város ködbe burkolózott megilletődött tinilányként terül el a félszigeten. Lágy hajlatain aranypamacsként feszül a felhőhártya. Az autó lassan leáll egy hatalmas szürke fém kocka mellé. A modern és klasszikus keveredésű épületen nagy acél betűk hirdetik könyvtár mivoltát. Eugène kipattan a kocsiból, majd mielőtt becsukná az ajtót behajol és megkérdezi a lányt hogy itt marad vagy vele jön. Alice inkább a rádióra szavaz mint hogy még egyszer végignézze ahogy Eugène izgatottan poros könyvek között szaladgál. A férfi erre a szokásra apjával való találkozás után szokott rá. Igazán érdekes életet élt az öreg. Ahogy a szeme kényelmesen végigsimítja a sűrű sorokat a katalógusban elmereng.
//Ezt majd lejátsszuk.

–Diolaiosz, akár hiszed akár nem, okkal történtek a dolgok úgy ahogy.–mondja elgondolkozva Hermész miközben maga elé engedi a halottat. Kedvesen megpaskolja az alvó Kerberosz orrát majd előre indul.–Azt azért meg kell vallani Athéné néha eléggé nagy némber tud lenni. Én már Pandora óta mondom hogy óvatosabbnak kéne lenni.
Egyszerre megtorpan és a hellén szemébe néz mélyen:
–Sajnálom, barátom, hogy így alakult, de hidd el ez innen már csak jó lesz. Az öreg Hádész rendes fickó.–teszi a görög vállára kezét. Mosolyog egy kicsit majd tovább indulnak.
Az isten még egy darabig magyaráz, és panaszkodik majd alakja lassan elhalványul.
Diolaiosz lassan megnyugszik és belemerül a Sztüxbe.


Jellemzők

Külső tulajdonságok: Először az a számító tekintet, az a ravasz rókapillantás. Ne hidd, hogy figyelmed lankadatlansága érdemed. Ha arról lenne szó bánatos kutyaszemek lenne osztályrészed, ha meg úgy kellene, haragtól csillogó szemek merednének rád. Ábrázatán állandó vendég az a hideg félmosoly, örök emlékeztetője gazdája fensőbbségének. Tartása kiegyensúlyozott, hosszas illemórákon gyötört. Alakja nyúlánk, kecses, kisportolt. Arca finom metszésű, szemöldöke határozott, szeme avar-barna, rejtélyektől terhes. Haja umbra, kaotikus kóc. Öltözéke elegáns, visszafogott, nemesi.
Belső tulajdonságok: Uralja a helyzetet. Magát, másokat. Sokszor számító, de még annyiszor ő sem tudja mit fog tenni. Ha belép valahova általában megakasztja az életet. A modora kimunkált, ha kell elbűvölő, szellemes, megragadó. De alapvetően általában hideg, nyers és arrogáns, ez sajnos az alapvető jelleme. Három dolog neki az elsődleges: Me, Myself and I. Önző és kicsinyes, manipulatív, ingyenélő. Szeret másokat irányítani, szereti ha az van amit ő akar. Ettől függetlenül nagyon jó emberismerő, át tudja érezni mások érzéseit. (Csak leszarja.) Nagyon gyors, eszes, furfangos és spontán. Türelmetlen, hamar unatkozik, de könnyen lelkesül, nyitott, érzelmeit-hibáit palástolja. Szeret egyfajta nem-emberi imázst létrehozni és reklámozni. Sokszor muszáj versenyeznie és bebizonyítania, hogy ő a jobb, akkor is amikor ez pont tök felesleges.
Kedvencek: Hát nem vet meg soha egy frissen rakott ágyat, néhány pár szép lábat, vagy egy meleg kádat. Espresso üresen, frissen pörkölve, arany kanál, esetleg egy tál füge.
Életcélja: Soha semmit nem csinálni és nagyon jól élni. Megkapni mindent, azonnal.
Egyéb: Diplomata státusz

Szakértelmek:

Folyékonyan, kimunkáltan beszél angolul, franciául. Jól tudja a latint, a németet és az olaszt. Kicsit ért arabul. Kiválóan biliárdozik. Tanult, művelt. Magas minőségű képzést kapott. Tud vívni, evezni, lovagolni. Alapos tudása van a műtárgyakról és más értékes dolgokról, és a nemzetközi jogról.


Képességek

Ha belép egy terembe, és szeretné, akkor mindenki rá figyel egy percig. (Epic Apparence knack)
Nagyon jó emberismerő ezért elég jól tudja kitalálni mások érzéseit. (Epic Perception knack)

Felhasználó
Főkarakter: Végzet
Rólam: Sziasztok, Bence vagyok. Jó a buli?
Meghívott: I don't need that, biatch.

Kész.

Már megjegyeztem máshol is.

Nagyon szép kis előtörténet, az adatlapunk akkor még fog változni. De a történetet hozzá öröm volt olvasni, sajnálom, hogy nincs belőle több. Viszont úgy érzem a lényeg megvan. Pontot majd kapsz ha lesz rá rendszerünk és további ilyen szép irományokat remélek:)

Részemről: Elfogadva

Üdv a földi pokolban, irány Chicago.

Nagyon igényes, szépen megírt előtörténet, szóval nem tehetek mást, én is elfogadom.
Jó játékot!